A korlátozott étrenden élő gyerekek szülei által egyik leggyakrabban felvetett kérdés, hogy hogyan lehet új ételeket bevezetni a gyerek repertoárjába? Nem véletlen, hogy ez az egyik legnehezebb feladat, hiszen a szenzorosan túlérzékeny gyerekek esetében az új ételek megkóstolása is nagy nehézségekbe ütközik. Ebben lehet szülőként segítségünkre az étel-kapcsolásnak („Food-Chaining”) nevezett módszer, amelyet az alábbiakban mutatok be.
Az étel-kapcsolás egy gyerekbarát módszer az új ételek bevezetésében, amely a gyerek múltbeli pozitív tapasztalataira épít az új dolgok bevezetésekor. A módszert szakemberek (Cheryl Fraker: gyerek logopédus és szoptatási tanácsadó, Mark Fishbein: gyermek gasztorenterológus, Sibyl Cox: gyerek dietetikus és szoptatási, Laura Walbert: gyerek logopédus) fejlesztették ki. Segítségével fokozatosan, kis lépésekkel haladva bővíthetjük a gyermekünk által elfogadott ételek repertoárját. Az alapelv, amiből kiindul az, hogy egy, a gyerek által kedvelt, biztonságos ételt veszünk kiindulópontul, és ennek segítségével, ehhez „kapcsolva”, fokozatosan, kis lépésekben vezetünk be változtatásokat. Ezen a módon a gyerek számára nem lesz túlságosan megterhelő a folyamat, és megtanulja, hogy az új ételek kipróbálása kiszámítható, biztonságos, és - ha nem is minden esetben kellemes -, de inkább semleges, mint félelmetes élmény.
Az első lépés annak feltérképezése, hogy milyen ételeket szeret a gyerekünk, vagyis a szenzoros preferenciák felmérése. Milyen színű, hőmérsékletű, ízű, állagú ételeket preferál általában? (Ehhez segítséget nyújthat egy feladatlap, amit hamarosan feltöltök ide). Szintén könnyíthet a dolgunkon, ha összeírjuk a gyerek által kedvelt ételeket, (10-15 darabot, amennyiben van ennyi). Ezek alapján könnyebb lesz megállapítani, hogy mely tulajdonságokat részesíti előnyben.
A második lépés egy olyan étel kiválasztása, amit a gyerek szeret.
Miután megvan a kiválasztott étel, keresünk 10-15 olyan ételt, ami valamiben hasonlít hozzá - ez lehet kinézet, íz, állag, hőmérséklet.
A kedvelt tulajdonság az, amit tovább fogunk vinni. Ha például szereti a fahéjas reggeliző pelyhet, akkor gondoljuk végig, hogy az egyéb szenzoros preferenciák alapján milyen ételek jöhetnek szóba, amelyekre fahéjat tehetünk. Ha pl. szereti a ropogós dolgokat, akkor meg lehet próbálni egy másik márkájú fahéjas és ropogós gabonapelyhet első lépésben.
Az étel-kapcsolásban az új, megkóstolt ételek tulajdonképpen „hidat” képeznek a régi, kedvelt étele és az új, megszerettetni kívánt étel között. Az étel bizonyos tulajdonságai képezik az összekötő kapcsot az egymásra épülő fázisok között. Ha egy gyerek például kizárólag egy bizonyos márkájú sültkrumplit szeret, akkor nem lehet egyik napról a másikra krumplipürét adni neki vacsorára. Ám a módszer segítségével, kis lépésekben, fokozatosan változtatva a krumpli állagát és kinézetét, elképzelhető, hogy sikerrel járunk.
Ha az étel - mégoly apró - megváltoztatása is túl nagy lépés a gyerek számára, akkor kísérletezzünk mással! Változtassuk meg az étel kinézetét! Ha eddig mindig egy bizonyos módon adtuk, tegyük másik tányérra, vágjuk fel, szeleteljük, tegyük másmilyen elrendezésben az asztalra. Ezek mind hozzájárulnak a rugalmasság növeléséhez, hiszen a szenzorosan érzékeny gyerekek számára, „ami máshogy néz ki = más”, így akár a tálalás béli különbségek is azt az érzetet keltik bennük, hogy új ételt próbáltak ki.
Adjunk új evőeszközöket, tegyünk egy színes szalvétát a tányér mellé, vagy kínáljuk a megszokott ételeket más hőmérsékleten, vagy változtassunk az ülésrenden, vagy akár az étkező berendezésén. Ezek mind apró lépések, amik kezdetnek megfelelnek.
Ide kapcsolódik még a közös étkezések fontossága. Nem csak amiatt fontos együtt ennünk a gyerekeinkkel, mert ez egy szociális élmény, ahol a családtagok kapcsolódhatnak egymással, hanem azért is, mert ezen a módon tudunk a legkönnyebben a legtöbb féle ételt prezentálni az ARFID-os gyerekünk számára. Nem baj, ha nem kóstolja meg, nem baj, ha fintorog, „büdösnek” tiltulálja a többiek által fogyasztott dolgokat. Minden egyes ételekkel való találkozás számít, kisebb gyerekek esetén bizonyítottan megkönnyíti az étel kipróbálását a későbbiekben. Amennyiben lehetséges, együnk együtt. Tudom, hogy a legtöbb család élete túlzsúfolt, mindenki más időpontban ér haza, és éhezik meg. Ha nem is minden nap, de legyenek a héten napok, legalább a hétvégén, amikor együtt ül le a család. Az is sokat számíthat, ha odaülünk a gyerekünkhöz, amikor ő eszik, és ha nem vagyunk éhesek, elrágcsálunk egy répát, amíg ő megvacsorázik. Így is együtt vagyunk, együtt eszünk.
Csak nagyon extrém esetekben indokolt az ARFID-os gyerek számára megengedni, hogy külön egyen. Extrém szenzoros érzékenység esetén, ha nem tudja elviselni a többiek által fogyasztott ételek látványát, szagát, vagy az evéssel járó hangokat, de még ebben az esetben sem jó minden egyes alkalommal engedni a külön evést, hiszen akkor nem lesz alkalma megszokni ezeket a számára „nehéz” ingereket. Ha valamit hosszú ideig elkerülünk, akkor a legközelebbi találkozás az ingerrel sokkal intenzívebb és emiatt nehezebb lesz, mint ha időről-időre találkoztunk volna vele. Így vezet a szenzoros érzékenység elkerüléshez, és aztán a későbbiekben az elkerülés még kifejezettebb szenzoros érzékenységhez. Bizonyos tápanyaghiányok, például a cink-hiány megváltoztathatják az ételek ízének, szagának érzékelését, így vezetve bizonyos ételek további elkerüléséhez. Ez az ARFID önfenntartó ördögi köreinek egyike.
Az étel-láncolás 4 fázisban történik, ezek a következők:
1. Megtartani és kiterjeszteni a szeretett állagot és ízt
2. Megváltoztatni az ízt, fenntartani az állagot
3. Fenntartani az ízt, megváltoztatni az állagot
4. Megváltoztatni az állagot és az ízt is
Konkrét példa: McDoland’s-ban vett chicken nuggets
1. Otthon elkészíteni a mélyhűtött, boltban vásárolt csirkefalatokat.
2. Otthon készíteni a csirkefalatokat: apró darabokra vágni a kiklopfolt csirkehúst, hogy minél könnyebben rágható állagot kapjunk, majd bundában ropogósra sütni. Ennek picit más íze lesz, de az állaga megmarad.
3. Otthon készíteni csíkokra vágott grillezett csirkemellet, aminek az íze nagyon hasonló a rántott csirkemellhez, de az állaga viszonylag új.
4. Ha ezt elfogadja, akkor tovább léphetünk például a fűszeres grillezett csirkemellcsíkok felé.
További konkrét, képekkel illusztrált példákat itt találhattok:
Az étel-kapcsolás alapelvei:
A 4 fázis nem jelenti azt, hogy bármelyik ételtől 4 lépésben eljuthatunk egy másik ételig. Sőt, általában több lépcsőre van szükség. Annyi lépést iktassunk be, amennyi szükséges. Inkább tartson tovább, de legyen kellemes és sikeres élmény mindannyiunk számára.
Ez egy lassú folyamat, ami sokáig tart. Ha úgy látjuk, hogy egy lépés túl nehéz a gyerek számára, lépjünk vissza, gondoljuk át újra, és tervezzünk újra! Ha valami túl megterhelő számára szenzorosan, akkor visszahúzódással, ellenállással fog reagálni. Ez a módszer is, mint mindegyik, a korlátozó elkerülő evészavar esetén lassú folyamat, amely apró lépésekből áll. Ne várjuk, hogy pár nap alatt megváltozzon a gyerek evése. Általában hosszú évek alatt jutott el abba az állapotba, amiben most van, így a felépülés, a javulás is hosszabb időt vesz igénybe. Elképzelhető, hogy van, akinél gyorsabban megy a változás, de általában hónapok szükségesek az előre lépéshez.
Ne legyünk türelmetlenek, és minden egyes apró lépést ünnepeljünk meg. Az is siker, ha csak megnyal egy új ételt, esetleg beleharap, de nem nyeli le. Ez is az ismerkedési folyamat része. Ne veszítsük el a türelmünket, és a reményt!
Egyszerre csak egy, maximum két étellel dolgozzunk. Ez csökkenti a valószínűségét, hogy a gyerek túlterhelődik, és növeli a siker esélyét.
Az új ételeket soha nem önmagukban, hanem a megszokott, biztonságos ételek mellett adjuk.
Ha egy ételt visszautasít, próbáljuk meg nem kommentálni. A következő napon egész egyszerűen térjünk vissza hozzá.
Ne adjuk fel! Vannak ételek, jellemzően az édes, és a sós ízű ételek ilyenek, amelyeket könnyű megszeretni. Ugyanakkor vannak ételek, jellemzően a keserű, savanyú, erős ízű/szagú ételek ilyenek, amelyeket sokszor, legalább 10-15-ször kell megkóstolnia ahhoz, hogy megbarátkozzon velük.
Az elutasított ételeket ne vessük el végleg, hanem módosítsunk az elkészítésükön, és próbáljuk őket újra egy későbbi időpontban! Felnőttként képesek vagyunk megjósolni egy étel ízét és az érzést, amit a szánkban kelt, csak annak alapján, ahogy kinéz, de a gyerekek, főleg az ARFID-os gyerekek erre nem képesek. Könnyen kehet, hogy ugyanazt az ételt máshogy elkészítve könnyebben elfogadják, megszeretik.
Vonjuk be a gyereket a folyamatba! Ha elég nagy, dönthessen arról, hogy milyen új ételt szeretne kipróbálni.
Ha mindezeket az alapelveket következetesen és türelmesen követve próbálunk új ételeket megszerettetni a gyerekeinkkel, sokkal nagyobb valószínűséggel járunk sikerrel, mint a spontán, hirtelen ötlettől vezérelt kóstolásokkal. Egy szenzorosan érzékeny gyerek esetében ugyanis a meglepetések, a spontaneitás az ételekkel kapcsolatban nem célravezető. Nem szeretik a meglepetéseket, kiváltképpen, ha az ételekről van szó.
Felhasznált irodalom:
Food Chaining: The Proven 6-Step Plan to Stop Picky Eating, Solve Feeding Problems, and Expand Your Child s Diet November 2, 2007
by Cheri Fraker (Author), Dr. Mark Fishbein (Author), Sibyl Cox (Author), Laura Walbert (Author)
Comments