A hozzám forduló szülők mindegyikében felmerül a kérdés, hogy vajon az ő hibája-e a gyermeke evészavara. Okozhatta-e az ő viselkedése, hogy a gyerekének ilyen mértékben beszűkült az étrendje? Vagy esetleg az ételek iránti érdektelensége összefügghet-e az ő szülői magatartásával?
Az, hogy a kérdés felmerül, teljesen normális, mindannyian feltesszük magunknak egy ponton. Az tudomány válasza erre az, hogy nem, nem a szülő hibája. Én annyival szoktam kiegészíteni ezt, hogy nem tehetünk róla, de rontani és szerencsére javítani is lehet rajta. Az ARFID kialakulásáért felelős tényezők még nem ismertek, de azt tudjuk, hogy sok tényező játszik szerepet a létrejöttében. Ezek között vannak öröklött faktorok, mint például a magas szorongásszint, szenzoros érzékenység, veleszületett ízpreferenciák, az undorreakció erősebb volta. Ugyanakkor eddig még nem kutatták, hogy vajon a genetika milyen arányban járul hozzá a betegség kialakulásához.
Egy új, 2023 februárjában megjelent svéd tanulmány (Etiology of the Broad Avoidant Restrictive Food Intake Disorder Phenotype in Swedish Twins Aged 6 to 12 Years, Lisa Dinkler, PhD; Marie-LouisWronski, MSc; Paul Lichtenstein, PhD; Sebastian Lundstr.m, PhD;
Henrik Larsson, PhD; Nadia Micali, PhD; Mark J. Taylor, PhD; Cynthia M. Bulik, PhD) erre kereste a választ. A kutatásban egészen pontosan azt vizsgálták, hogy milyen mértékben járulnak hozzá genetikai, illetve környezeti faktorok az ARFID megjelenéséhez. A vizsgálatban 16 951, 6-12 éves ikerpár vett részt. A svéd nemzeti egészségügyi rendszerben tárolt adatokat és a szülők által kitöltött teszteket vették alapul az ARFID jelenlétének igazolásához. Az ARFID genetikai hátterének kutatása még gyerekcipőben jár, többek között amiatt, hogy a diagnosztizálásához szükséges mérőeszközök fejlesztés alatt vannak. Az ARFID-hoz kapcsolódó jellemzők közül néhánynak már kutatták az örökölhetőségét, melyek közül például az alacsony kalóriabevitelé, a gyümölcs és zöldség kedvelésé alacsony-közepes, míg a válógatósságé, az ételekkel kapcsolatos neophobiáé és az étvágyé közepes-magas.
A jelen kutatás során egy 10 lépésből álló diagnosztikus algoritmust alkalmaztak a különböző kritériumok mentén való csoportokba soroláshoz. Az egyéb evészavarok (anorexia nervosa és bulimia nervosa) közepes-magas örökölhetősége, illetve az ARFID-hoz kapcsolódó vonások örökölhetőségi mutatói alapján legalább közepes örökölhetőség igazolódását várták a kutatók.
A kutatásban résztvevő összes gyerek (33 902) közül végül a diagnosztikus algoritmust követve 682 gyermeket azonosítottak ARFID fenotípussal, mely alapján 2%-ra becsülhető az ARFID prevalenciája a populációban. Közülük 458 (67,2%) esetében volt jelen súlyveszteség, vagy az életkornak megfelelő súlygyarapodás elmaradása, stagnálás. 345 gyerek esetében (50,6%) volt jelen valamilyen pszichoszociális hátrány az betegség következtében. Csak elenyészően kis részüknél, 4 esetben (0,6%) találtak tápanyaghiányt, illetve 58 esetben (8,5%) táplálékkiegészítőktől való függést. Az egyéb, orvosi kondíciókkal összefüggésbe hozható evési problémákat mutató, illetve az autizmus spektrum zavarban érintett gyerekek kizárásra kerültek a kutatásból.
A 682 gyerek adatait elemezve azt találták, hogy az ARFID nagymértékben öröklötten meghatározott. A magas örökletességi együttható (0,70-0,85) az olyan, nagy mértékben örökletesen meghatározott pszichiátriai kórképek közé helyezi az ARFID-ot mint az autizmus (örökletességi együtthatója 0,64-0,91), a skizofrénia (0,79), az ADHD (0,77-0,88) és a bipoláris zavar (0,50-0,71). Mi több, az ARFID örökletességi együtthatója magasabb, mint akár az anorexia nervosáé (0,48-0,74), akár a bulimia nervosáé (0,55-0,61).
A kutatás megerősíti, amit eddig is tudtunk: szülőként nem tehetünk róla. Nem a mi hibánk. Ugyanakkor a magas örökölhetőség nem jelenti azt, hogy minden esetben megjelenik a betegség, amennyiben hajlamosak vagyunk rá. Ebből a szempontból számít a környezet, a család, és a két dolog interakciója. Nem is beszélve arról a nagyon fontos szerepről, amit a betegség tüneteinek enyhítéséért tehetünk egy ARFID-os gyermek esetében. A kutatások azt mutatják, hogy kezelés nélkül a betegség általában rosszabbodik. Emiatt nagyon fontos, hogy bár a kialakulásáért nem vagyunk hibásak, a kezelésében vannak lehetőségeink. A hozzáállásunk, az, hogy mit teszünk, igenis számít.
Comentários